InfoGrund: 2020-as képzéseink és online kurzusaink tapasztalatai

2021.01.15.

„Kedves Marcsi néni és Bea néni! Segítséget szeretnék kérni egy hír igazságának a leellenőrzésében. A weboldal megadott több forrást, ahol ugyan ezek az információk tényleg megtalálhatók, a NASA weboldalán is fent van (ami azért elég ijesztő). Remélem nem igaz, de igaznak tűnik, de nem tudom. A segítséget előre köszönöm!”

A levelet – amelyet egy 7. osztályos diák írt a képzésünk részeként zajló oktatási gyakorlat során – a tanfolyamunkon résztvevő tanárok osztották meg velünk. Jobb mottót nem is választhatnánk, hiszen minden benne van, amiért az InfoGrund létrejött. Célunk, hogy az információs környezetben elbizonytalanodó gyerekek megtanuljanak jól kérdezni, és legyenek olyan tanárok, akik biztos tudással felvértezve válaszolnak a kérdéseikre.

A 2020-as év az Idea Alapítványnál is a COVID jegyében telt, eredeti terveinket alaposan átalakította a járvány. Előzetesen hat képzést terveztük, azonban az oktatás online környezetre való átállása miatt többször újra kellett gondolni tevékenységünket.

Mindeközben a megtévesztő, hamis hírek járvány alatti gyors terjedése még inkább ráirányította a figyelmet az információs műveltség fejlesztésének szükségességére. Ezért aztán 2020-ban intenzív online tananyagfejlesztésbe, valamint a meglévő képzési csomag online környezetben való kiegészítésébe kezdtünk.

Koronavírus e-learning tananyag

Szakértők szerint a járványhoz kapcsolódó információs zűrzavar magát a járvány elleni védekezést is akadályozza, amely jelenségre – részben – az információs műveltség fejlesztése nyújthat megoldást.

Ezért aztán a járványhelyzet kihirdetése és az iskolák márciusi bezárása után úgy éreztünk, mielőbb publikálnunk kell egy koronavírushoz kapcsolódó álhírekről szóló e-learning anyagot. Célunk egy olyan gyorstalpaló létrehozása volt, amely egyrészt segíti a diákokat az információk válogatásában és értékelésében, másrészt a tanárok egyszerűen alkalmazhatják az online oktatási környezetben. A tanfolyam elérhető itt.

InfoGrund-tanárképzések

A járványhelyzet kihirdetése új helyzet elé állított minket a tanárképzéseinkkel kapcsolatban is. Februárban két csoportban indult el az InfoGrund programja. A bevezető jelenléti szakasz február végén és március elején rendben le is zajlott, és az ezt követő e-learning képzési szakaszt is elindítottuk. A veszélyhelyzet kihirdetése után azonban felfüggesztettük a képzést, amit csak augusztusban tudtunk folytatni.

A programban 2020-ban részt vett iskolák:

    • Remetekertvárosi Általános Iskola,
    • Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola,
    • Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola,
    • Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskola,
    • Aquincumi Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola,
    • Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola,
    • Carl Rogers Személyközpontú Általános Iskola,
    • Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola,
    • Babits Mihály Gimnázium,
    • Karinthy Frigyes Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola,
    • Újpesti Károlyi István Gimnázium és Általános Iskola

Az e-learning tananyagokat a tanárok jó eredménnyel dolgozták fel: a két csoport átlagos teljesítménye 80 százalék feletti volt. A tanárok arról számoltak be, hogy a képzés megfelelően felkészítette őket a saját tanítási gyakorlatra. A foglalkozásokat informatika, osztályfőnöki, magyar és történelem óra keretében valósították meg. A járványhelyzet és a hibrid oktatás nagy rugalmasságot kívánt mind a tanároktól és az iskoláktól, mind pedig alapítványunk oktatóitól, de a képzési keret lehetővé tette a személyre szabott támogatást.

Beszámolóikban a tanárok részletesen is bemutatták az iskolai foglalkozások tapasztalatait, sőt többen a diákok visszajelzéseiből is válogattak. Ezekből a visszajelzésekből idézünk néhányat (a rövidítés érdekében kis mértékben szerkesztve):

“A legfőbb segítségem a továbbképzés során tanultak és kipróbált feladatok voltak, és természetesen a minden részletre kiterjedő foglalkozástervek. Úgy vélem, hogy minimális plusz felkészülésre volt szükségünk ahhoz, hogy a képzést megtartsuk. Hatalmas segítség volt az, hogy a ráhangolástól kezdve, a feltenni való kérdésekig, a feladatok megoldásáig minden a rendelkezésünkre állt a sikeres lebonyolításhoz.” (Solymosiné Bakcsi Vera – Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola)

 

„A gyerekek ezt megelőzően nem találkoztak a témával ilyen mélységben, előzetes ismereteik csekélyek voltak. Arról volt tudomásuk, hogy léteznek álhírek, és nem kell mindent elhinni, amit látnak-hallanak. De ezek a foglalkozások hozzásegítették őket ahhoz, hogy megfogható szempontjaik legyenek a válogatáshoz.” (Andor Barabás Edit – Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola)

 

„Én abban bízom, hogy azok a szempontok, amik felmerültek a foglalkozássorozat során, és azok a mankók, amiket kaptak, a segítségükre lehetnek abban, hogy könnyebben eligazodjanak. És talán felismerhetik azt is, amikor félre akarják vezetni őket. Jó érzés, hogy már több visszajelzés is érkezett a szülők irányából, hogy a gyerekük használja ezeket a stratégiákat. Összességében talán a tudatosságban fejlődtek a legtöbbet a gyerekek a foglalkozássorozat alatt, hogy ne csak befogadók legyenek, hanem értékeljék is azt, amit látnak, hallanak, olvasnak.” (Szekeres Ferenc – Lauder Javne Iskola)

 

„Abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam, és amit még kiemelnék, hogy a szülők közül többen visszajeleztek, s megköszönték, hogy „végre valami hasznosat tanulnak a gyerekek”. (Hricisák Viktória – Újpesti Babits Mihály Gimnázium)

 

“Nagyon hasznos volt, hogy a továbbképzésen ki tudtuk próbálni a legtöbb feladatot, így volt elképzelésünk a megvalósításról, bár a gyerekek sokszor túlszárnyalták az előzetes várakozásokat”. (Hodur Henrietta – Carl Rogers Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola)

 

„A kedvenc feladatom az volt, amikor kártyákat kaptunk, és ki kellett választani, hogy az adott profil, emberke, akit kaptunk, ő milyen képeket like-olna be. Jó volt, hogy csapatban kellett dolgoznunk, és az is, hogy ez alapból egy abszolút valós alapú dolog, hogy miket like-ol az ember.” (8. osztályos tanuló – Rogers)

 

„Igen, nekem hasznos volt. Rájöttem hogy ez az információs szűrőbuborék milyen félelmetes, vannak olyan információk, amikről sosem fogunk tudni. Inkább keresek rá olyan dolgokra, amik igazak lehetnek, mintsem olyanra, amik érdekelnek, de nem igazak.“ (7. osztályos tanuló – Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola)

Projektfüzet

A tavaszi online oktatási időszak során készítettük el a tanárok munkáját megkönnyítő projektfüzet is. A pilot szakasz egyik tanulságaként fogalmazódott meg a tanárok részéről az igény az órai feladatokat összegyűjtő projektfüzetre.

A füzet egyrészt mentesíti a tanárokat az órák megtartásához szükséges segédanyagok nagy részének kinyomtatása alól, másrészt a diákok számára is könnyebbé teszi a házi feladatok elkészítését, valamint az órán tanult ismeretek felidézését.

Az idei képzéseinkben résztvevő tanárok beszámolóiból az derült ki, hogy a munkafüzetek sokat segítettek a foglalkozások megvalósításában. A füzetet – kérés esetén – a korábbi képzéseinkben részt vett tanárok számára is eljuttattuk.

Online gyakorlópálya

Az online oktatási környezet kialakítása keretében 2020-ban hozzáfogtunk egy online gyakorlópálya felépítéséhez is. A pálya célja az InfoGrund iskolai tananyagcsomag kiegészítése további gyakorlási lehetőséggel. Az online gyakorlópályán a diákok új példákon, cikkeken, videókon keresztül gyakorolhatják az órán tanultakat. A pálya lehetőséget kínál arra, hogy tudásukat biztosabbá tegyék, egyben lehetőséget ad arra is, hogy aktuális hírek, információk is bekerüljenek a tananyagba. A jelenleg utolsó simítások alatt álló online gyakorlópálya hamarosan a képzésben részt vett valamennyi tanár számára hozzáférhető lesz.

Komplex e-learning anyagok

Az online oktatás támogatását célozva három további új e-learning tananyagot is fejlesztettünk 2020-ban. Míg a tavasszal publikált gyorstalpaló kifejezetten a koronavírus körüli álhírekre koncentrált, november közepén közzétett csomagunk egy komplexebb e-learning csomag első lépése volt. Hasonlóan a többi anyaghoz, ez a csomag is a 13-15 éves korosztály számára készült.

Az első tananyag a közlő szándéka szerinti információtípusokat tekinti át és kínál gyakorlási lehetőséget a különböző típusok felismerésére. A második anyag az eladási/kereskedelmi célú információk, azaz az online környezetben megjelenő reklámok felismerését segítő ismereteket gyűjti össze. A harmadik anyag pedig – a provokáció mint sajátos közlői szándék mentén – a trollkodás jelenségéről, valamint a trollok elleni védekezési lehetőségekről szól.

Mindhárom tananyag otthon, önállóan is megoldható, de a tanárok számára készültek az anyagokhoz a gyerekek fejlődését mérő tudáspróbák is. A tananyag tehát az online környezetben zajló iskolai oktatás részeként is használható. Az e-learning anyagok itt elérhetők el.